Ezt a blogot abból a gondolatból hoztam létre, hogy sokan szeretnek egy-egy adott témához hozzászólni, vitatkozni. Én meg szeretem figyelni, olvasni a véleményeket ahogy kialakul egy vita, véleménykör, ahogy a résztvevők észrevételeket tesznek.
Várom az ötleteketis, hogy miről is vitatkozzunk itt együtt.
Az első témám az örök, női-férfi kapcsolat. Vitaindítónak. A történetet a munkám során hallottam és név és személyek nélkül teszem közzé, a téma kedvéért.
Van egy házasság, ami már tart több mint tíz éve de olyan átlagos, vagyis nem működik felhőtlenül, a felek nem lobognak egymás felé de nem mentek szét az idők hossza alatt. Aztán bekövetkezik az amit senki sem gondolt. Az egyik fél megbetegszik, nagyon. A betegsége a házasságot alapjaiban rázza meg, mert nem tud működni semmi a két fél között a betegség miatt. Nem megy a szex, mert a gyógyszerek mellékhatásaként állandó a szexmentesség. Nem megy a beszélgetés mert mind a két fél agyonhallgatja a dolgot, nem akarnak beszélni a problémákról. Mind a ketten a másikban látják a kialakult helyzet okát. A meggyengült fizikai állapot miatt az egyik félre marad minden. Gyerek, háztartás, teendők. A másik felet rokkantosítják, így teljes a kivonulása az aktív életformából.
És ekkor megjelenik egy harmadik. Az egészséges fél reagál a reakciókra, mert már évek óta hiányolja a normális életet amit megszokott. De jön vele az örlődés, a gond.
Vitaindító kérdésem:
Elítélendő e, hogy az adott emberke reagált és viszonyt létesített?
Mit tennétek annak a helyében aki egészséges maradt?
HA elválna hogyan ítélnétek meg a tettét?
Várom a reakciókat!